Lactalis Hungária – Tápláljuk a jövőt

Lactalis

Tápláljuk a jövőt

Kik vagyunk?

A Lactalis Hungária Kft. a világ legnagyobb tejipari vállalatcsoportjának magyarországi leányvállalata. Az André Besnier alapította cég családi vállalkozásként indult útjára 1933-ban Franciaországban.

Az élén azóta három generáció váltotta egymást és sikert sikerre halmozott: a Lactalis mára világelső a tejtermékek piacán és világelső a sajtok piacán is.

Ikonikus márkája a prémium minőségű Président sajt, amellyel a magyar vásárlók 2004 óta találkozhatnak a hazai élelmiszerüzletek polcain. A magyar leányvállalatot 2007-ben alapították. A helyi portfólió folyamatosan bővült a Parmalat, a Galbani és a Leerdammer márkákkal. 2015-ben a Kuntej Zrt. felvásárlásával a tiszafüredi tejüzem a Lactalishoz került, így a magyar leányvállalat azóta tejet, tejfölt, kefirt, joghurtot és túrót is gyárt Magyarországon működő kiskereskedelmi élelmiszerláncok számára. Cégünk a Tisza-tó környékének legnagyobb munkáltatója és nyerstej-felvásárlója, így a régió gazdaságának egyik motorja és a helyi közösség aktív támogatója.

A Lactalis Magyarországon

210

munkavállaló 2023-ban

A tiszafüredi gyár 100 km-es körzetéből vásárol fel nyerstejet, évi

40millió
litert dolgoz fel

Napi kapcsolatban van 30 nagyobb tejfeldolgozó teleppel, valamint további 60 kisebb környékbeli termelővel

A Lactalis Csoport a
hazai nyerstej piacon további

80millió
liter tejet vásárol fel évente

Hazai történet

2004

Egy kereskedelmi leányvállalaton keresztül elindul a francia Président sajtok forgalmazása Magyarországon.

2006

Az olasz Galbani sajtok forgalmazása hazánkban.

2007

Megalakul a Lactalis Hungária Kft. leányvállalat.

2012

Az olasz Parmalat márka hazai forgalmazása a Lactalishoz kerül.

2015

A Lactalis felvásárolja a KUNTEJ Zrt. tiszafüredi tejüzemét, helyi gyártással bővül a hazai tevékenység.

2016

Folyamatos infrastrukturális fejlesztések zajlanak a tiszafüredi üzemben, ahol a cég többek között saját márkás tejet, tejfölt, kefirt, joghurtot és túrót gyárt a legnagyobb kiskereskedelmi élelmiszerláncok számára. Ugyanebben az évben egyes Parmalat termékek hazai gyártása is elindul a KUNTEJ üzemben.

2022

A nemzetközi akvizíciót követően a Lactalis Hungária Kft. Magyarországon átveszi a Leerdammer sajtok forgalmazását.

2023

A folyamatos fejlesztések eredményeképpen a cég az egyik legnagyobb túrógyártó vállalat a magyar piacon, a túróüzem kapacitása a kétszerese a korábbinak.

Értékeink

A világ minden táján szolgáljuk
az embereket

Minőségi és tápláló tejtermékeket kínálunk.

Az elérhető legmagasabb minőségi színvonalat biztosítjuk

Megfizethető árakat garantálunk mindenki számára.

Ízeket viszünk
az embereknek

Megőrizzük a kulináris és gasztronómiai hagyományokat

Népszerűsítjük a tejipari szakértelmet

Úgy bővítjük termékpalettánkat, hogy minden elvárást ésigényt kielégítsen.

Életet viszünk a régiókba

A helyi termelést támogatjuk;

Megőrizzük a helyi tudást és védelmezzük az oltalom alatt állóeredetmegjelölésű termékeket;

Támogatjuk a helyi foglalkoztatást és a helyi gazdasági szerkezeteketErősítjük a helyi közösségeket.

Elkötelezettek vagyunk
a tehetségek iránt

Fenntartjuk az üzletágainkat és átadjuk a szakértelmünket;

Élen járunk a kiválóságban és ünnepeljük az egyénikezdeményezéseket; Az elérhető legmagasabb minőségi színvonalat biztosítjuk

Támogatjuk a belső kinevezéseket;

Megfelelő feltételeket biztosítunk mindenki számára

Átformáljuk az üzletágunkat

Modernizáljuk a termelési eszközeinket

Optimalizáljuk folyamataink és munkamódszereink teljesítményét

Csökkentjük ökológiai lábnyomunkat

Megőrizzük erőforrásainkat.

Támogatjuk partnereinket

Támogatjuk az üzletüket

Segítjük őket abban, hogy felelősségteljesebb és hatékonyabbgazdálkodási gyakorlatokat alkalmazzanak

Biztosítjuk a felelős állattartást és az állatok jóllétét.

Nyitottak vagyunk

Erősebb kapcsolatokat építünk az érdekelt felekkel

Válaszolunk a fogyasztók változó igényeire

Elősegítjük az ágazaton belüli fejlődést, mind a termelői,mind a feldolgozói vonalon.

Lactalis Csoport

Egy 90 éves családi vállalkozás


Az elmúlt 90 évben a cég stabil alapjai nem változtak, a kezdetek óta családi vállalkozásként működik, már három generáció váltotta egymást a cégcsoport élén.

Bár az elmúlt évtizedek során az üzleti célok, a megoldandó problémák komplexitása és a cég mérete folyamatosan változott, de a három alapérték, ami mentén szerveződik, továbbra is ugyanaz: ambíció, elkötelezettség és egyszerűség.

A nemzetközi csoport

  • No 1. A világ legnagyobb tejipari vállalatcsoportja

  • A világ 10. legnagyobb élelmiszergyártó vállalatcsoportja

  • 22,6 milliárd liter tejet vásárol fel

  • 85 500 munkatárs, 80 különféle nemzetiség

  • 270 termelő üzem 51 országban

  • Termékeit a világ 150 országában értékesíti

MÁRKÁINK

Hiszünk benne, hogy a megfelelő összetevőkkel egy hétköznapi étkezés is felejthetetlen és izgalmas lehet. Éppen ezért különösen nagy gondot fordítunk arra, hogy sajtjaink és vajaink a legkiválóbb alapanyagokból, a legnagyobb törődés mellett készüljenek el, hogy a legegyszerűbb étkezések is nagyszerűek legyenek!

megnézem

A Galbani évek óta az olaszok kedvenc sajtmárkája! Ma már sok más országban is kapható, így mindenki élvezheti az olasz életérzést. Friss sajt, kéksajt, kemény sajt… az olasz termékek széles választékát kínáljuk!

megnézem

A Leerdammer® sajtot az előállításakor egyetlen egy meglévő sajtfajtába – pl. Gouda, ementáli vagy vajsajt – sem lehetett besorolni. A sajt egyedülálló íze és a nagy lyukak olyannyira különlegesek, hogy egy új nevet alkottak meg, a Leerdammer®-t. A Leerdammer® a jellegzetes ízének és kiemelkedő minőségének köszönhetően még máig is egy felülmúlhatatlan eredeti sajt.

megnézem

A hagyományokat ötvözzük az örökös megújulás iránti vággyal. A Parmalat legtöbb terméke itthon készül, olyan technológiák alkalmazásával, amikkel megőrizhetjük mindazt, ami jó a tejben és a tejtermékekben, megóvhatjuk a tápanyagokat, a valódi ízt.

megnézem

Csatlakozz hozzánk

A Lactalis Hungária Kft. budapesti központjában és a Tiszafüreden található KUNTEJ üzemünkben mintegy 210 munkatársunk dolgozik azon, hogy a tejtermékek kifogástalan minőségben kerüljenek a vásárlók asztalára nap mint nap.

Tiszafüred környékének legnagyobb munkáltatója vagyunk. Vállalatunk folyamatosan fejlődik, ehhez keressük motivált, a csapatmunkát kedvelő leendő kollégáinkat.

Állásajánlatok

Kapcsolat:

Lactalis Hungária Kft. – a Lactalis Csoport tagja
cím: 1138 Budapest Váci út 182.
telefon: +36 1 323 0909

KUNTEJ Zrt. – a Lactalis Csoport tagja
székhely: 1138 Budapest Váci út 182.
telephely: 5350 Tiszafüred Igari út 57.

E-mail: info@hu.lactalis.com / info@parmalat.hu

Sajtókapcsolat: lactalis@comlab.hu

Copyright 2023. – Minden jog fenntartva!